A nő, aki vállán tartja a Facebookot
A The New York Times múlt héten exkluzív, már a tényfeltáró műfajba is beilleszthető cikkben számolt be a „titokról”: ki az, aki a Facebookot, mint üzleti vállalkozást egyben tartja. Sokkal többről van itt szó, mint a „minden sikeres férfi mögött áll egy nő” közhelyről: két, egymást abszolút kiegészítő személyiség találkozása ez, amely egy nyilvánosságtól szinte teljesen elzárt, de ördögi hatékonysággal működő menedzsmentet hozott létre; mint két tökéletesen illeszkedő fogaskerék egy svájci órában.
Sheryl Sandberg a Facebook ügyvezetésért felelős igazgatója (Chief Operating Officer), ám a szakma róla festett portréja sokkal több árnyalattal operál: az állami pénzügyek szférájából a technológiai iparba érkezett szakembernek komoly érdemeket tulajdonítanak a Google Adwords hirdetési modelljének megvalósításában, mi több, Eric Schmidt Google-alapító egyenesen „szupersztárnak” aposztrofálta a negyvenes éveiben járó Sandberget. Az ex-googler amerikai menedzserkörökben híres intellektusát és páratlan vezetői képességeit most a Facebooknál, Mark Zuckerberg „irányítása” alatt kamatoztatja. Személyes varázsának hatását egyébként egy érdekes adat is jól tükrözi: a Google-től való távozása után közvetlenül körülbelül kétszáz Google alkalmazott ült át észrevétlenül a Facebook Palo Alto-i főhadiszállásának irodáiba…
Sokat megélt ősmenedzserek szerint méltatlan, hogy egy ilyen tekintély, mint Miss Sandberg Mark Zuckerbergnek, egy nem éppen vállalatvezérnek született, kissé zárkózott, egyetemről kibukott huszonévesnek dolgozzon. A gépezet azonban úgy tűnik, működik: közel két éves együttműködésük eredményeképp a Facebook túlélte a sikeres start-up cégek egyik veszélyes időszakát, a hirtelen rakétaként kilővő méretbeli és bevételi növekedést. Ez az, amikor sok mindent el lehet rontani a rossz szervezettség miatt, ám jött Sandberg, és gatyába rázta a társaságot, gyorsan véget ért a kolifeeling a Facebooknál, mielőtt még gondot okozhatott volna.
Ahogy a NYT újságírója beszámolt róla, munkamódszerük része, hogy Sheryl péntek reggelenként egy rövid emaillel „kelti” főnökét: „Jössz be?” Amire a válasz rendszerint: „Úton vagyok.” Minden pénteken hosszú órákra bezárkóznak egy irodába és átbeszélnek mindent: stratégiát, hibákat, sikereket, termékeket, partnerkapcsolatokat, munkatársakat. Sandberg a munka minden részletéről tudni akar, érteni akarja azok lényegét a gyökerekig.
A Facebook műszaki igazgatója szerint a cég stabilitásának kulcsa, hogy ők ketten – Sheryl és Marc – ilyen jól kijönnek. Zuckerbergnek egyébként biztosan nem ártanak a személyes illetve az üzleti életet érintő tanácsok sem, ami azonban vállalatvezetést illeti, nagyon bölcsen tette, hogy a valódi döntéseket egy ilyen szakember kezébe adta, legalábbis minden lépést megvitat vele, mielőtt megtenné.
A kettejük látszólag surlódásmentes kooperációja igazolja a Facebook alaptézisét: minden az emberen múlik, az emberekről szól: az internet, a marketing, és most hozzátehetjük, hogy a hatékony cégvezetés is.
| Print article | This entry was posted by Szabó Levente on 2010. október 7. csütörtök at 10:12, and is filed under Facebook. Follow any responses to this post through RSS 2.0. Írhatsz hozzászólást vagy visszakövetheted az oldaladról. |
