Nagyon lelkesen vágtam bele ennek a témakörnek a feldolgozásába, naiv gondolatokkal a szívemben úgy éreztem, hogy számtalan jobbnál jobb magyar alkalmazás található már a magyar közösség egén. A helyzet azonban az, hogy ez igaz is, de darázsfészekbe nyúltam.

Kénytelen vagyok ezeket a sorokat leszűkíteni azokra az alkalmazásokra, amelyek napi gondolatot, idézetet, időtöltést kínálnak, ugyanis az összes alkalmazás tekintetében megcsömörlöttem. Annyi, na meg olyanok vannak hogy jajj és mikor már teljesen belebutultam a témába…jutott eszembe ez a régi óvodás vicc, hogy mondd gyorsan egymás után hogy Nagy Árpi…Nagy Árpi…éreztem, hogy sok lesz ez.

Térjünk át a napi így meg úgyokra.  Ezen alkalmazásoknál két külön statisztika áll rendelkezésünkre. Az egyik, maga az alkalmazás rajongói tábora a másik pedig a havonta aktívan használók köre, akik rendszeresen élnek a lehetőséggel és megosztják barátaikkal az adott gondolatokat, vicceket. Emlékeim szerint a Napi bölcsesség az úttörők között lehetett, mára már 12 374 rajongót toborzott és 19.171 (havi aktív felhasználók száma) embert lát el naponta életbölcseletekkel. Ennek az alkalmazásnak a második gyermeke a napi vers. Kistesó kellemesen gyűjtögeti a rajongókat, mondhatni szépen cseperedik. ( Napi vers 3719 rajongó, havi aktív felhasználók száma: 10.286.) A Napi tanács férfiaktól nőknek nagyon frappáns gondolat volt, azonban összesen 622 rajongó kíváncsi a pasik őszinte gondolataira, azonban 11.917 ember használja rendszeresen havonta. Tehát kíváncsiak (nők) vagyunk rá, de nem rajongunk érte :D . Ahogy az életben. Ennek az alkalmazásnak a „statisztikai ellentéte” a Napi pozitív gondolat, ahol 3902 rajongót találunk, azonban aktívan csupán 833-an használják a lehetőséget. Tehát pozitívak akarunk lenni, de azért nem minden nap?

Jöjjenek a szórakoztató műsorok, a legmagasabb aktív használói számot a Napi agyzsibbasztó vicc :) – nél találtam, ahol 33.243 –an fárasztják önszántukból magukat és 1549-en rajonganak. Tehát a humorra építés hatékony. Tovább haladva a fárasztás ösvényén megtaláltam a Napi Bundy –t, 1653 rajongóval, havi aktív  5.552 felhasználóval. A Napi paraszt 1162 rajongóval és 2.450 aktív felhasználóval vicceskedik falunkon ha kérjük. Zárás képen pedig vissza a dedóba és fogjuk meg a nyelvünket és úgy mondjuk el, hogy: minden utca végén sarok. Ha. Ha. Ha.